0 óra 2 perc

Részeg kutyák hugyozzák oldalba a térfigyelő kamerák tartóoszlopait, dologtalanul lődörgök. Néha vonatra szállok, néha behúzom a vészféket, ugyan eltart pár hónapig, de végül eljutok a tengerhez. Vak sirályok fúródnak az elszabadult luftballonokba, villanypóznák tetejéről tátognak rám a pontyok.

Üvegcserepeken lépked a Nap, amíg tartott a söröm, jó volt nekem itt. Most mégis indulnom kell, elfogytak a kérdéseim és nem teszek úgy, mintha érteném a válaszaidat, messze elnézek a vállad felett, látom kiszáradni és megörgedni a tengert.

Tinédzser lehet, vagy egy fejlődésben megtorpant jeti, nincsen webcamerája, csak aberrált vágyai, basztat MSN-en és telekommenteli az oldalaimat; mi a fenét lehet itt csinálni, ha már a politikusok is lemondanak?

Március érkezik forradalmi ötletekkel, döglött bálnák fekszenek a Nagykörúton, mindenfelé enyhülés. Szétolvadsz a tenyeremben, gyorsabban fogysz, mint a minimálbér, éhezel. Felhőtlen viszonyunk egén megpörkölődött angyalok, ne emeld fel a tekinteted, nem vágyom többé a magasba. Fogaid 60 cm mélyen, rideg tényekkel gargalizálsz, teljesen ütésálló vagy, nem szabadulhatok a jóindulatodtól. Unom. Unom ezt az egész, teknősöknek való haldoklást, és a hétvégi kirándulásokat. "Itt a tavasz, dagad a fasz!" Emlékezz háborús bűneinkre. És azokhoz tartsd magad.

Bármit megiszom, csak legyen teljesen fekete, unom már a Barátok Köztöt, és nem kell, hogy köszönjön a postás. Vezekelni akarok, minden elkövetett bűnömért, aztán újra hibázni, hibázni egészen addig, amíg teljesen ki nem merül a számomra fenntartott hitelkeret.

Démonok vezetik a vonatokat, direkt gyorsítanak a kanyar előtt és áthajtanak a piros jelzésen, vagy egyszerűen csak a MÁV dolgozói totál alkalmatlanok, se kezük, se lábuk, idegpályáik helyén pedig egy használt 3210-es mondja a kamcsatkai időt.

Ma másfél órát vártam a feketére fagyott Keletiben, Transzszibéria-expressz, háromszor mondták be, hogy azonnal indul, háromszor hazudták, hogy még működik valami. Ezt most ne vegyék fenyegetésnek, de nem ajánlom a MÁV vezetőinek, hogy bevárják azt a kapás-kaszás csődületet, amelyikkel az állomáson találkoztam, jobb, ha apró darabokra törik Pax töltőtollaikat és lenyelik a maradékot egy üveg whiskyvel.

Dühös vagyok és adófizető állampolgár, tehát dupla jogom van a Mariana-árok mélyére kívánni az egész hóbelevancot. Szerintem a gályarabság sem lenne túlzás ilyen trehányság láttán. Tettem persze írásos panaszt is, de ha odabent nem ismernék az abc-t, itt van ez a második...

Olvasom, hogy eladták a tévészékházat, és aztán jól visszabérelték, valaki most nagyokat röhög rajtunk, ukrán kurvák fanszőréből fonat magának szőnyeget vagy muskátlit nevel a Holdon, de minimum, hogy folyókat itat fel azzal a rengeteg pénzzel, amit a tranzakción keresett.

Igaz, hogy régen ki kellett már tennünk a Szánalmas táblát kicsiny hazánkra, de ideje ellátni lábjegyzetekkel is, nehogy a mi csököttségünkön múljon az idegenekkel való kapcsolatfelvételt, ha erre vetődnek.

Veszélyesek vagyunk és szívósak. Többet kéne agyalnunk, hátha lehet még turbózni kicsit azokon a fránya öngyilkossági mutatókon.

Egyre idegesebbek az angyalok, szárnycsonkkal verik az ablaküveget, megpróbálok több ként adagolni a kajájukhoz, hátha elmennek, és lopnak végre egy lovat abból a vidéki ringlispílrből. Szarszag van a lakásban, már három hete nem jártam itthon, a macska valószínűleg nem bírta tovább, és végigfolyatta a könyvszekrényt is, de vezeklés helyett inkább magára gyújtotta a kenyérpirítót. Egyetlen társam a bajban, Kormi.

Egyébként hetek óta nem kéne dolgoznom, az angyalok elég áramot termelnek, hogy alkudozhassak a szolgáltatóval, Paksot lekapcsolhatják, ellátom a fél Dunántúlt. Csupán azért nem hagyok fel a kopogtatással, mert van még két eltörni való billentyűzetem, sajnálnám a pocsékba ment munkát, meg a kínai könnyűipart.

Készüljetek, mert sört iszom és bort prédikálok, könyörgöm, ne hallgassatok rám, lépjetek le, amíg lehet, akkor még megúszhatjátok az egészet egy sima ejnye-bejnyével...