Részeg kutyák hugyozzák oldalba a térfigyelő kamerák tartóoszlopait, dologtalanul lődörgök. Néha vonatra szállok, néha behúzom a vészféket, ugyan eltart pár hónapig, de végül eljutok a tengerhez. Vak sirályok fúródnak az elszabadult luftballonokba, villanypóznák tetejéről tátognak rám a pontyok.
Üvegcserepeken lépked a Nap, amíg tartott a söröm, jó volt nekem itt. Most mégis indulnom kell, elfogytak a kérdéseim és nem teszek úgy, mintha érteném a válaszaidat, messze elnézek a vállad felett, látom kiszáradni és megörgedni a tengert.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.